UV fertőtlenítés

UV fertőtlenítés

Az újfajta koronavírus által okozott járvány első eseteit 2019-ben regisztrálták Kínában. Az azóta eltelt időben, a fertőzés a világ minden tájára eljutott. A vírus globálisan milliók életét követelte, és minden egyes ember mindennapjaira komoly hatással volt.

Ebben a helyzetben soha nem látott mértékben nőtt meg a fertőtlenítés fontossága. A személyes higiéniás szabályok betartása mellett elengedhetetlen, hogy otthonaink, óvodáink, iskoláink, irodáink, valamit egyéb közösségi tereink hatékony fertőtlenítését is garantáljuk. Azok számára, akik nem elégedettek a hagyományos fertőtlenítő szerek által biztosított lehetőségekkel, az UV fertőtlenítés jelenthet magasabb szintű megoldást.

De pontosan mit is takar az UV fertőtlenítés technológiája? Hogyan működnek ezek a készülékek?

A válaszhoz először is ismerkedjünk meg az UV sugárzással! Az ultraibolya, vagy ibolyántúli (azaz UV) sugárzás, a látható fénynél kisebb hullámhosszúságú elektromágneses sugárzás. A Nap által kibocsátott UV sugárzást, alapvetően három nagyobb kategóriába sorolhatjuk, melyek az UV-A, UV-B, és az UV-C sugárzás. Ezeknek változatos élettani hatásai vannak, melyek közé többek között a szervezetünk D-vitamin termelésének elősegítése, a bőr barnítása, vagy hosszabb napozás után, annak égetése tartozik.

Az UV fertőtlenítés technológiájával működő készülékek a germicid hatású UV-C sugarakat generálják mesterséges úton. A sugárzásnak kitett baktériumok, vírusok, spórák, gombák 99,9%-a elpusztítható, a technológia további előnye pedig, hogy a hagyományos fertőtlenítő szerekkel ellentétben, a kórokozók nem képesek rezisztenciát kialakítani ellene. Az eljárás hatékonyságának bizonyítéka, hogy kórházakban is előszeretettel alkalmazzák fertőtlenítésre.

Az UV fertőtlenítésre tervezett készülékek változatos felületek megfelelő fertőtlenítését képesek biztosítani, leghasznosabb tulajdonságuk azonban mégis az, hogy a zárt terek levegőjének szinte tökéletes megtisztítására is alkalmasak! A felületi fertőtlenítés kifejezetten egyszerű, ugyanis a berendezés fényét, mindössze a megtisztítani kívánt felszínre kell irányítani a megadott időtartamra. Fontos azonban biztosítanunk ebben az esetben, hogy élőlények ne tartózkodjanak a fénysugár útjában, mivel az UV-C sugarak károsak a szemre és a bőrre!

Az UV fertőtlenítés módszere, ezzel szemben bármilyen helyzetben, emberek jelenlétében is alkalmazható légfertőtlenítésre. Ebben az esetben ugyanis, az erre alkalmas készülék légkeringető funkciójának köszönhetően, maga a fertőtlenítés a berendezés belsejében történik meg, anélkül, hogy az UV-C fény kijutna.

Tekintse meg széles készülék választékunkat, és tegyen Ön is hatékonyan, UV fertőtlenítés segítségével, családja, barátai, vagy ügyfelei, vásárlói egészségének megőrzése érdekében!

Keresés
Legfrissebb bejegyzések
Archívum